Nárcisz, jácint és a primula
Az idei évben sokkal korábban örülhetünk majd a tavasz hírnökeiként is ismert virágoknak. A tavasz hivatalosan március 21-én kezdődik. Idén már február elején szinte mondhatjuk, hogy beköszöntött. Nem tudjuk, hogy a március mit hoz még, hiszen tavaly is március közepe-vége ajándékozott meg minket az év legdurvább havazásával. De ne is szaladjunk ennyire előre. Inkább örüljünk a februári tavasznak. Gondozzuk első növénykéinket, melyek színessé varázsolják kertünket, ablakunkat, lakásunkat.
Kezdjük elsőként a Primulával, ismertebb nevén a kankalinnal
Ez a szép, sokféle színváltozatban megtalálható évelő növény nem kedveli a túl meleget. Tartsuk 15 °C körüli hőmérsékleten és ne öntözzük túl. Ha hűvös helyen tudjuk tartani, akkor heti egyszeri locsolás elég neki. Kedveli a világosságot, így célszerű ablak közelébe tenni. Az elnyílt virágait tőből vágjuk le, így tudja az újakat teljes erejéből hajtani. Ha levirágoztak, érdemes kiültetni őket a kertbe, így jövő tavasszal már ott bontogatják virágaikat.
Most jöjjenek hagymás barátaink, a jácint, nárcisz
Ilyen enyhe időben, ha lehetőségünk van rá, és persze az időjárás is engedi, segítsünk kicsit kerti virágainkon. Elő lehet venni a szerszámokat és földlazítással, kapálással felfrissíthetjük kibukkanó hagymás növénykéink életét!
Biztos mindenki észrevette már, hogy pár centis zöld hajtásokkal kibújtak téli álmukból a jácint és a nárcisz hagymák.
Jácint:
Hagymáját nem kell felszedni, évekig maradhat ugyanazon a helyen. Amikor elvirágzott, hagyjuk, hogy levele magától száradjon le, így a tápanyag visszakerül a hagymába. A túl nedves talajban könnyen elrohad. A növényt szeptemberben vagy októberben érdemes elültetni. Amennyiben szobában tartunk jácintot, miután elvirágzott ültessük ki a kertbe.( Egy kis érdekesség, amit biztosan nem tudtunk eddig róla, hogy hagymája igen mérgező! Bánjunk vele óvatosan!)
Nárcisz:
A nárcisz is hagymás, évelő növény. Számtalan változatát ismerik. Gondozása hasonló a jácintéhoz. 3-4 évente júniusban érdemes kivenni a földből és szeptember – október körül visszaültetni.
Mindkét növény cserépben vidám dísze lehet otthonunknak. De ne felejtsük el, hogy virágzás után rakjuk ki őket a kertbe.
Szót kell ejtenünk még a tulipánról, krókuszról és a többi hagymás virágról
Ha lakásban tartjuk őket, virágzás után mindenféle hagymás tavaszi növényt ültessünk ki a szabad földbe. Ennek két oka is van. Az egyik, hogy következő tavasszal már a kertünk éke lesz. A másik, hogy biztos megtaláljuk a hagymát. Nem évek múltán találunk egy aszott száraz gumót egy cserépben, ami régen talán nárcisz lehetett! Ültessük ki a kertünkbe, vagy a nagymama kertjébe és gyönyörködjünk benne!